Miért jobb egy Wing ???

Összedobtam egy kis szakmai anyagot a Wingekről.

Ezek az úgynevezett hátlebegtetős, DIR-es wing-ek, melyek már annyiszor igazolták, hogy a használatuk rengeteg előnyt, komfortot és biztonsági kérdést old meg.
 
 
Sokan vannak, akik nem is értik, mi a fene jó ebben a felszerelésben és miért is használják egyre többen. Nekik írtam össze néhány meggondolandót, megfontolandót, így talán jobban össze tudják hasonlítani azokkal a „modernizált design BCD-kkel” melyekkel tele van a világ. Igyekszem objektív maradni és kizárólag szakmai szemmel megmutatni ezeket a kérdéseket – de lehet, hogy ne megy majd!

Amit írok az kb. 20 év oktatási és merülési tapasztalatából áll össze, melyből 15-öt ezekben a felszerelésekben töltöttem el, és legalább 10-et a hallgatóimmal együtt – nem véletlenül…

 

Jó olvasást és gondolkodást…

 

Kezdjük onnan, hogy miként is áll ma – és már vagy húsz éve – a „búváripar” technikai fejlesztésének világa…

Amit most írok, az meghökkentő lesz, de sajnos igaz. Sok felszerelésgyártónál semmilyen búvártechnikai – használhatósági teszt nem készül!

Ez meredek? Az… De tudnod kell, hogy a fejlesztések 97%-ban semmi mást nem céloznak, csak a dizájn a külcsín és a dekoráció fejlesztését, hiszen „el kell adni a cuccot minden áron” és a forma és szín ad el mindent. Ha körbenézel egy kicsit egy merülésen, akkor látni fogod, hogy két BCD között igazából semmi különbség nincs, csak annyi, hogy az egyiknek erősebb, a másiknak gyengébb az anyaga, az egyikre 2 „D” gyűrűt varrtak – ráadásul egy olyan fix helyre, ahol vagy kényelmes, vagy nem – a másikra hatot, tízet pontosan ugyan ilyen béna megoldással. Ez egyik súlyintegrált, melyeknek a jó része annyira tréé megoldású, hogy egy év használat után győzi mindenki a helyén tartani a súlyait, ami mondjuk egy komolyabb egyiptomi merülőhelyen – ahol tíz, húsz hajó áll feletted járó motorral – nem kis életveszélyt rejt, de a kontrolálatlan emelkedésről ne is beszéljünk súlyelvesztés esetén. Szóval hidd el… ez nem fejlesztés. Ez egy piaci felvevőképesség-elemzés alapján gyártott másolatözön.

 

 

Csak kérdeznék… aztán válaszolj, ahogy érezted – csak magadat ne csapd be…
Érezted már úgy, hogy az egész cucc a nyakadban van? A seggedet húzza az ólomöv a BCD meg csúszik felfelé?
Értelem szerűen így a lábad lóg, az úszás hatásfoka rossz, felrúgod az aljzatot, a közegellenállásod meg akkora, mint egy tolólapos teherautóé. Ja…! Hogy sokat is fogyasztasz… Igen, sokszor ezért van. Nem, nem mondom, hogy ebben csak így lehet, mert az öregek azért valahogy mégiscsak jól merülnek benne, de attól ez a cucc – főleg a pályafutásod elején – igen csak így viselkedik ugye?.

Nyúltál már bele a zsebébe 20-30 méteren? Szenvedtél már azzal, hogy kivegyél belőle egy bóját és egy orsót – ha egyáltalán tanítottak neked ilyet?
Igen. A legtöbb zseb teljesen alkalmatlan arra, hogy zsebként funkcionáljon. De azért… még szép, hogy van rajta.

Láttál már lógó octopus-okat, vagy olyanokat, amelyek véletlen az ólomöv alá kerültek egy véletlen „kinyílt – jaj, elkaptam, visszaszenvedtem” sztori közben?
….. ja..

Láttál már eltört műanyag csatokat, terheléstől kipattanó- kinyíló vackokat, melyekkel csak szenved a gazdája?
Ez meg ugye szintén se nem a komfort, se nem a biztonság.

Akartál már felakasztani ezekre a „tuti” helyre varrt „D” gyűrűkre valamit? Ne adj isten egy stage palackot? Érezted már, hogy mennyire béna helyen és pozícióban van? Még jó, hogy van BCD, amelyikre 10-16-ot felvarrtak ezekből, hogy sok mindent lógathass magad alá másfél méteres rugós vackokon… Milyen érdekes… Egy Olyan cuccon, mint amiről majd mesélek 5 db-on elhordunk 6-10 palackot, lámpákat, orsókat, scootereket. Nem gyanús ez…?

De hát mégiscsak ebben merül a világ!!! – mondod. És igazad van, ebben merül. De miért is?

Vettél mát egy év után bedöglő konyhai vacak-gépet? Van szétesős mobiltelefonod? Van otthon számítógéped…? Hallottál már az élettartamra történő méretezés tudományáról? Tudod, hogy Edison első villanykörtéi közül van ami azóta is világít…?

Igen. Ezért. Mert ez „fejleszthető, modernizálható, kütyüzhető, etethető”. Képzelj el egy cuccot, ami magától nem megy tönkre, és ha 30 év után, már nem akarsz vele merülni, egyszerűen odaadod az unokádnak… Nagy üzlet mi…? Hát ez itt a lényeg…

De van egy hely, ahol ez nem fér bele – bár ott is jelen van a szemétgyártás – és ez a Tec világa!

 
Amiről most mesélek, az ide született, itt kellett, hogy kiállja a próbák próbáját és innen került vissza hobbi világba.
IGEN, A HOBBIBA. Mellesleg ez a hobbi és Tec világ is egy kicsit mondvacsinált határ, ha megnézed azt, hogy egy egyiptomi, meleg, tiszta látótávolságú helyen merülni uram bocsá’ egy 45-öst az a rettenet, a szabványsértés és a direkt veszélyeztetés netovább-ja. A shiloi roncsnál egy 32-es merülés, sokszor 2 méteres látás mellett, hidegben, néha áramlással az meg hobbimerülés…

 

 

De nézzük, mit is szeretnék kihozni abból a 3 oldalból, amit egyébként egy egész estés előadásba szoktam belesűríteni… Na lássuk csak miből és miért áll így egy ilyen BCD!

 

 

1. A súlyozás.

 

A helyes súlyozás – bár ezzel szinte egy OW könyv sem foglalkozik rendesen – nem csak abból áll, hogy mennyi súly kellene. Mellesleg a „mennyi”-ről szóló zavaros magyarázatok eredménye az, hogy az átlag 2-5 kilóval többet cipel, mint kellene, amitől még többet fogyaszt, még jobban elszáll és még bénábban úszik, de ezt majd máskor. Szóval a lényeg, hogy létezik egy olyan NAGYON FONTOS dolog, amit úgy hívunk: trim. Ez a hosszirányú kiegyensúlyozott – vagy kiegyensúlyozatlan – súlyelosztást jellemzi. A jó trim olyan, hogy ha megállsz és nem kepesztesz, akkor is vízszintesen állsz. Ez nélkülözhetetlen a legkisebb közegellenálláshoz, a kis fizikai munkához, a kevés levegőfogyasztáshoz és a biztonságos vízszintes emelkedési testhelyzethez – amiről valószínűleg a legtöbben még életükben nem hallottak, pedig az életed múlhat rajta. De ezt is majd máskor. Ez a trim létrehozhatatlan egy „lecsúszó ólomöv a seggen – BDC a nyakban verzióval”. Ennél a felszerelésnél ennek a biztosítására több dolog is szolgál.
a. Az egyik az ágyékheveder, mely meggátolja azt, hogy a beállított felszerelés elmozduljon onnan, ahová optimálisan beállítottuk. Ez Tec merülés esetén az életedbe kerülhet. Képzeld csak el! Mi van akkor, ha egy roncs vagy barlangi merüléskor egy járatban lefelé az egész motyó a nyakadba csúszik. Jó, jó… de az Tec – mondhatod. DE miért ne élvezhetné ezt az előnyt egy kezdő búvár élete első merülésétől? Ez is egy jó kérdés nem? A tapasztalatom az, hogy egy kezdőt igen is zavar egy lígő-lógó cucc. Hát… ez nem szokta…
b. A másik fontos dolog a súly elhelyezése. A legtöbb búvár ólomövvel merül, így a súly a seggén van a felhajtóerő pedig a lapockája környékén. Ebből adódóan a mechanika törvényei szépen létrehoznak egy forgató nyomatékot, ami a lábat lefelé, a vállat pedig felfelé emelik. Így aztán vagy az ellen kell dolgozni, hogy visszatapossuk magunkat – a kis közegellenállású optimális pozícióba – vagy a megnövekedett közegellenállás miatt kell lapátolni. Hááát… egyik sem a tuti megoldások tárháza. Ennél a felszerelésnél két megoldás is létezik ennek a trim kiegyensúlyozásnak az elérése érdekében. Az egyik az, hogy a háttámla fém, mely önmagában is súlyt képez, szétoszlik a háton, pontosan középen van, valamint nem nyomja a csípőcsontot sem, valamint a háttámla közepén helyezzük el a súlyokat akár fix verzióban, akár súlyzsebekben, kiküszöbölve ezzel a sok nehézséget okozó forgató nyomatékot. És igen, jól érted, ehhez a cucchoz nem hordunk ólomövet – sőt tilos. Azaz megszabadultál egy kellemetlen és felesleges eszköztől és még jobban is merülsz.

 

2. A méret és beállítások.

 

A méret ugye nagyon fontos. A mai hobbi BCD-k „méretre állíthatóak”. Ennek ellenére kell belőlük legalább 5-7 méret, hogy átfogják vele a teljes vásárlóközönséget. Ezt egy állítható vállhevederrel oldják meg, mely maradék része aztán ott lóg, fityeg a merülés alatt előttünk. Arról nem is beszélve, hogy ez időnként magától jól ki is lazul, amit aztán lehet cibálni menet közben, hogy legalább az a kevésbé rossz pozíció visszaálljon, ahonnan indultunk. Hogy van ez itt megoldva?
a. Van egy hevederzet, mely mindenki által ÉS MINDEN MÉRETRE beállítható. Igen, jól hallottad! Itt nincs XS, S… XXL méret. Kapsz egy 5 méteres hevedert, amit aztán oda állítasz be, ahová neked kell. Így aztán lesz egy olyan BCD-d, ami még sohasem volt. Egy olyan, amilyen NEKED optimális. Ebben kezdetek tanulni a 8 éves kislányaim és ugyan ebben merül a 160 kilós volt súlyemelő barátom is… És mindegyiknek jó. Ha el szeretnél adni egy hobbi BCD-t akkor egy hatod esélyed van rá, hogy akinek kell, arra jó is. Itt, ha nagy, hát húzunk rajta, ha kicsi, akkor egy 20 eurós hevedet kell kicserélni és viheti bárki!!!
b. A másik fontos dolog, hogy mit hová teszel ezen a cuccon. Erre szolgálnak a „D” gyűrűk. Ezen a hevederzeten oda tudod állítani őket, ahová a te karod geometriája adja – azaz így a legkényelmesebb. Pont úgy és ott fognak állni, ahogy az a legjobb. Ez Tec-nél persze, hogy az életed. 90 méteren egy stage palack 8-10 perc alatt kiürül és cserélni kell, mellesleg van rajtad még öt. Persze, hogy nem mindegy, mennyi idő alatt szenveded le magadról és teszed a helyére a másikat, ha gázt kell váltani. Tudom… ez is Tec. De a lámpád, a fényképeződ, a vackaid… azokkal ez miért ne lehetne így. Van egy egyszerű metodika, ami alapján 3 perc beállítani egy optimális méretet és egy életre kész vagy. Nincs huzi-toli soha többé és minden a helyén van.

 

3. Biztonság.

 

Mi úgy nézzük a cuccainkat, hogy a leg strapabíróbb dolgokat használjuk. Ami eltörhet, kinyílhat, széteshet, az kuka. Ezen a cuccon minden ilyen alapon van kiválasztva. A háttámla fém, azaz unokád egy teljes értékű háttámlát örököl. A heveder már nem ilyen. Az enyém – 15 éves – és már tényleg kicsit kidörzsölődött ott, ahol be van fűzve a háttámlába. Még tíz év és ki is kell cserélnem 20 euróért, bár akkor szerintem már euró sem lesz. A csatok a „D” gyűrűk fémek, szóval ezek is bírják még. A vállán nincs nyitható csat, tehát ezzel sem lesz gondom. Maga az a rész, amiben a levegő van – későbbiekben wing – a lehető legerősebb 2000-es anyagból varrt „zsák”, mely mindent kibír és védi azt a belső lufit, aminek olyan anyaga van, mint a jobb hobbi dzsekik anyaga. Ez is ellesz egy barabig…

 

4. Gazdaságosság.

 

Először is… Ez az a cumó, ami helyett soha nem veszel másikat. Sok hobbi hirdetést láttam már, ilyet még nem. Sem azért mert jobbat akartak volna, sem azért, mert leamortizálták. Másodszor. Ez a cucc sokkal többre jó, mint egy hagyományos. „Nem, nem… én nem akarok Tec-ezni” – már hallom előre tőled. Nem is kell, sőt eszedbe se jusson! Ha te a halacskákat szereted az ugyan olyan jó. Nem gond. De… de én már láttam olyat, aki meggondolta magát és egy kicsit szeretett volna tovább ott maradni 25-30-on a halacskáival, delfinjeivel, teknőseivel, fényképezőjével. Semmi Tec, semmi deco, csak nézegetni. És akkor az oldalára akasztottunk még egy palackot és láss csodát…! Nem történt semmi. Csak állt, mint ahogy szokott. Ebből a legkisebbek a 10 éves lányaim voltak, de van aktívan így merülő 45 kilós hölgyike is. Hogy miért teheti ezt meg? Mert ez a cucc ehhez is jó és nem kellett újat vennie.

 

5. A hátlebegtetős kialakítás előnyei.

 

Tegyük tisztába gyorsan. Ennek sincs semmi köze e Tec-hez! Az egy hülyeség, hogy ez a Tec. Ez egyszerűen egy egyszerű, de zseniális ötlet, amit KEZDŐKÉNT LEHET A LEGJOBBAN KIHASZNÁLNI, MIVEL EGY KEZDŐ SZÍV A LEGTÖBBET A BÉNA MOTYÓJÁVAL… Sok száz emberrel beszéltem, akik a következő két klasszikus hülyeséggel lettek tömve a kezdő tanfolyamon.
a. A hátlebegtetős cucc belefordít a vízbe felszínen és megfulladsz… Hááát… a felszínen megfulladsz, de a víz alatt nem…? Ez azért érdekes megközelítés részükről. Kéne kicsit reszelni a tanfolyamon, ha a hallgatóval ez megtörténhet… Mellesleg egyáltalán nem fordít bele, még akkor sem, ha totál fel van fújva, mert egy kis lábmunkával hátradőlve ilyenkor magasan kint a fej. És, ha még nem is fújjuk beton keményre… akkor meg kifejezetten kényelmes. A másik meggondolandó, hogy igen, ha elhagyod magad, és semmi munkát nem végzel, akkor merülés közben vízszintesen tart, ami a lényeg. Egy eszköz „egy valamire” való nem mindenre. A BCD a merülés alatt legyen a legjobb és ne a felszínen. A kompromisszumos dolgok sehová sem jók. Egy Ferrari-val nem kell szántani… oda traktor kell. A kettő közötti jármű sem ide, sem oda nem jó. Ha a vízfelszínen nem vagy biztonságban, tanulj meg úszni, vagy vegyél mentőmellényt… Lent meg használj Ferrarit!
b. A másik marhaság, hogy a hátlebegtetős cucc azoknak való, akik már jó tudnak búvárkodni. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy amíg nem tudsz jól autót vezetni, közlekedj lovaskocsin…” Nem. Nem igaz. Legalább 10 éve tanítok búvárokat ebben a cuccban nulláról OW-kat is. És tudod mi a tapasztalat? Sokkal hamarabb tanulnak meg lebegni, mint a klasszikus, béna súlyozású cuccokban. Aki ebben a cuccban oktat, az mind erre a tapasztalatra jutott. Az traineri kártyámat teszem rá, hogy nem lesz közülük senki, aki azt mondja most itt, hogy ez nem így van. Ez azok véleménye, akik nem láttak több száz ilyen hallgatót, csak „gondolják”, hogyan is lehet ez. EZ IGEN IS EGY SEGÍTŐ TÁRS EGY KEZDŐNEK – főleg, ha megmutatják neki, hogy lehet a legjobbat kihozni ebből a felszerelésből. Naponta tapasztalom, hogy az ebben a felszerelésben képzett hallgatók 20-30%-al kevesebb merüléssel tudják azt, vagy biztonságosabb szintet, mint akik másban képződtek…
c. A harmadik marhaság, hogy ez egy Tec cucc. Erre már nem mondok semmit… Ez olyan, mintha a tépőzárra azt mondanád űrhajós cucc, nem nekem való. Nem az és ennyi.
d. De akkor mi a lényeg? A lényeg az, hogy egy olyan lufi van a hátadon, aminek a két széle felhajlik a palack mellé és így a levegő a jobb és baloldali szárnyban helyezkedik el. Innen a név – wing, azaz szárny. Ennek sok előnye van. Az egyik, hogyha valamiért megváltozik az oldalterhelésed – pl.: felakasztasz egy palackot vagy leveszed, felteszel egy nagy kaniszteres lámpát (azok, amelyekhez van egy nagy akku doboz és csak egy kis fej van a kezedben) – nem borulsz fel, mivel a terhelt oldalba billenthetsz egy kicsivel több levegőt és az tartja azt a plusz oldalterhelést. Ez akár 5-8 palackot is ki bír egyensúlyozni, nem hogy egyet, vagy egy lámpát. A másik – bár ez eléggé elméleti jellegű ezeknél a wingeknél – az, hogy ha esetleg valami miatt kihermetizálódik – kilukad, szelep beakad, gégecső lecsúszik – a wing, akkor is marad az egyik szárnyban annyi levegő, hogyha tudsz szabályosan, vízszintesen emelkedni, akkor tart. De ez mondjuk tényleg kicsit mondvacsinált előny a szinte nulla esély miatt… Éppen ezen fentebb említett okok miatt marhaság a gumizott – vagy bandázsolt, vagy ki hogy hívja… – wing, hiszen minden lényeges előny elvész az összegumizás által. De ez már a marketing „fejlesztések” eredménye, mert modernebbnek és Tökösebbnek néz ki, mint egy csupasz lufi. Mellesleg ezeket hívják öngyilkos wingeknek… 🙂

 

6. A jövő lehetőségei.

 
Ha egyszer, csak egy kicsivel is szeretnél tovább lépni – és nem kell, hogy Tec búvár légy – az úgy kezdődik, hogy add el a cuccod, vegyél másikat. Aki ezt megélte és ilyen cucca van, szóljon hozzá bátran. Nemegyszer találkozom azzal, hogy valaki megjelenik egy ilyen cuccal, mondjuk Advanced Nitrox-on. Csak egy kicsi deco, plusz egy palack, hogy ne kelljen kiszaladni 30 perc után. Szinte minden mozgásmódot újra kell tanuljon. (Tehát nem azt írtam, hogy mindenki, hanem azt, hogy sokan.) Aki meg ebben a felszerelésben érkezik, az meg felakasztja a plusz egy palackját és szalad. Ez nem egy nagy lépés és sokakat érdekel, mert rengetegen elvégeztek már mindent. Merülésvezetők lettek és oktatók, de a lehetőségük nem nőtt meg egy OW-hez képest, mert egy palack, az egy palack… Így meg kettő, és kinyílik a világ. Szóval tervezz előre, mert így sokkal olcsóbb és soha nem lehet tudni…

 

 

Szóval… rengeteget mesélhetnék még erről a cuccról, de lassan begörcsöl a kezem a gépeléstől. A lényeg, hogy ennél jobbat ma nem tudok és a kislányaimat is ebben merültetem, szóval biztosan nem marketig az ötlet!

 

Békességes szép biztonságos merüléseket mindenkinek!

 

 

 
Dóra Gyula
 
 
...a második legjobb hely, ahol búvárként tartózkodhatsz...>>>http://www.divemarket.hu