Wing újratervezve! XDEEP GHOST

Az XDEEP GHOST egy forradalmian új Wing a piacon!

Egyedi ötleteket, új megoldásokat vonultat fel az egyébként – lássuk be – unalmas Wing piacon!…hogy ez jó-e??? Azt most még nem tudom, de sok-sok tesztelés, az idő (és a piac) majd egyértelmű választ ad erre a kérdésre is! Nyilván az öreg tec-es búvárok (pláne a DIR-es szemléletűek) már eleve rálegyintenek a dologra. “Minek a tökéletesen jót elrontani…”…de szerintem mindig az új utak keresése, az új ötletek viszik előre a technológiát és a világot! Azt azért szögezzük le gyorsan már az elején, hogy ez nem egy technikai merülésre szánt Wing! Pláne nem DIR-es wing! Szóval Én nem törnék felette pálcát!…előre meg semmiképpen sem!

Na de nézzük meg miben is különbözik a többitől ez a “jószág”!

xdeep-ghost_01

Ami rögtön szembetűnik az a háttámla kialakítása! Űrtechnológiában és repülőgépgyátásban használatos rendkívül könnyű, de ugyan akkor ultra szilárd fémötvözetből készül!

xdeep-ghost_04

Sok helyen “lefaragtak”, elhagytak, kikönnyítettek belőle. Ennek is köszönhető, hogy az elképesztően dizájnos forma mellett a Wing teljes súlya mindössze 2,3 kg!!! A háttámlát két féle méretben gyártják! A 175cm-es magasságig az S méretűt, e fölött az L méretűt ajánlják a búvároknak.

xdeep-ghost_10xdeep-ghost_11

 

A háttámlát kis párnázat teszi kényelmesebbé. A tervezők arra is figyelmet fordítottak, hogy ez a parányi rész se okozzon felhajtóerő változást. Speciális 3D-s szövésű anyagot használtak, aminek tökéletesen semleges a lebegőképessége! xdeep-ghost_14

 

 

 

 

 

 

 

 

A Wing anyaga egybként roppant strapabíró 1100dTEX Cordura, amit 0,215mm rétegben TPU Neylon réteggel vonnak be.cordura_hangtag

 

 

 

 

 

 

 

A Wing kialakításakor fő szempont volt, hogy csökkentsék a “vak foltok” mennyiségét (ezek a gyártás és az összevarrás során keletkeznek, de a funkció tekintetében lényegében semmi hasznuk sincs) és növelljék az áramvonalasságot!

xdeep-ghost_06

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az inflátorcső csatlakozása is egyedi megoldás. Pontosan a geometriai középvonalba került. Ez gyorsabb pozícionálást tesz lehetővé a víz alatt.

xdeep-ghost_12

Az inflátorfej K típusú, nagyteljesítményű.

A Winget mono palackos merülésekhez tervezték. A palack rögzítésre is nagy figyelmet fordítottak. Akár szimpla, akár dupla palack tartó hevedert is feltehetsz rá!

xdeep-ghost_13xdeep-ghost_08

 

A hevederzetet sem hagyták érintetlenül! Nem a szokványos megoldást használták. A combnál kettős (beülős) megoldással biztosítják, hogy ne mozduljon el a Wing merülés közben.

xdeep-ghost_09

Ráadásul a derék heveder meghúzásával feszíted meg a vállhevedereket is! Ezzel érik el, hogy le és felvételkor könnyebben tudj  be-és kibújni belőle! (Ez egy érdekes megoldás! kíváncsi vagyok, mit hoz a gyakorlat!) Természetesen nagy méretű (60mm) fém D gyűrűkkel szerelték fel!xdeep-ghost_17

A WInghez kétféle méretű súlyzsebeket lehet rendelni. A “normál” verzióban 6 kg, a nagy verzióban 12 kg ólmot tudsz “belegyömöszölni”. Mindkettő kialakítása olyan, hogy könnyen oldható (eldobható) legyen.

xdeep-ghost_16

Mindent összevetve érdekes új ötletek és újjítások jellemzik ezt a Winget!

Azt, hogy miért jobb egy Wing, mint egy hagyományos BCD azt már tudjuk!…de a puding próbája az evés!!!

xdeep-ghost_02

 

Ezért szeretnék felajánlani mindenkinek egy tesztelési lehetőséget!

Gyertek próbáljátok ki! Beszéljük meg a tapasztalatokat!

Akit érdekelne a dolog írjon egy email erre a címre:

info@buvarnaplo.hu

Tengermély tisztelettel,

ata

Fekete Attila

Búvároktató

...a második legjobb hely, ahol búvárként tartózkodhatsz...>>>http://www.divemarket.hu